Prológus

A múlt

2 éve, mikor Rosalinál méhnyakrákot állapítottak meg az orvosok, úgy látszott semmi esély arra, hogy gyermekük lehessen, ám 1994. július 17-én megtörtént a csoda. Megszületett gyönyörű kislányuk, akit Esperanzának, vagyis Reménynek kereszteltek el.

Teltek a napok, hetek és hónapok. Espi, ahogy cseperedett úgy lett egyre szebb. Haja gyönyörű, hosszú, éj fekete és enyhén göndör volt. Bőre világos, szinte fehér, amit apjától örökölt, aki, bár spanyol volt félig francia is. Szemét édesanyjától örökölte, nagy, csillogó mély barna, de az írisze körül zöldes volt.

A család Acapulcoban élt. A szülők mindent megadtak egyetlen kislányuknak, de nem kényeztették el. Espi sohasem követelt semmit, nem is kívánt óriási és drága dolgokat. Többnyire nem is érdekelték, csak azok a dolgok amit, szüleivel és nagymamájával csinált. 3 évvel a kislány születése után meghalt Felipe édesanyja, csak a kis család maradt se nagyszülők, se testvérek.

Esperanza, mikor 8 éves lett, apukája munkája miatt, elköltöztek Mexikó városban és itt éltek tovább. Espi szomorú volt, hogy ott kell hagynia barátait, de az új helyen is viszonylag gyorsan beilleszkedett.

A család nagyon boldog volt, de örömük nem tartott sokáig.

Fél évvel a beköltözés után, 2002. augusztus 4-e estéje egy átlagos éjszakának indult. Esperanza már lefeküdt aludni, de Rosali és Felipe gyakran mentek este sétálni a közeli parkba. Másnap reggel Espi korán ébredt fel és átszaladt szülei szobájába, hogy ő ébreszthessen őket, de nem voltak ott. Az ágy is be volt vetve, senki sem aludt aznap este ott. Leszaladt a konyhába hátha ott vannak, de nem talált otthon senkit. Amikor már harmadszorra járta végig a házat anyukáját és apukáját keresve, csengettek. Boldogan rohant Espi az ajtóhoz, abban a reményben, hogy szülei jöttek haza, de mikor kinyitotta egy idegen férfi állt az ajtóban, egy rendőr. Nem értette, mit keres itt az idegen, de mikor azt mondta, hogy Esperanza Garcíát vagyis őt keresi, megdöbbent. A rendőr megkérte had jöhessen beljebb, de a kislány csak az igazolványa felmutatása után engedte be. Leültek a nappaliban és a férfi elkezdte magyarázni érkezésének okát. Espi nem értette először, miért beszél neki az idegen két emberről akiknek ma reggel találták meg a holt testét a parkban, de mikor az utólsó mondathoz ért és azt mondta, hogy a szüleit meggyilkolták, mélyen felfogta, hogy ez mit jelent, de nem akarta elhinni, hogy nem látja többé őket. Nem hitt a rendőrnek, azt mondta hazudik és, hogy menjen innen, de tudta, nem hazugság, hanem valóság amit hallott. Sírva fakadt nem tudta feldolgozni a történteket.

Két hónappal a gyilkosság után az ügyet megoldatlannak nyilvánították bizonyíték hiányában és Esperanza árvaházba került. Szeméből eltűnt a vidámság, bőre kihűlt és az addig beszédes, közvetlen kislányból csendes és visszahúzódó természetű lett.

9 évvel a történtek után sem tudta feldolgozni szülei elvesztését.

A nevem Esperanza García. 1994. július 17-én születtem Acapulcoban. Spalnyol állampolárságú vagyok és az életem 2002. augusztus 4-én gyökeresen megváltozott.

Édesanyám Rosalía Martínez, született: 1974. szeptember 20-án Mexikóban, Spanyol állampolgárságú, 2002. augusztus 4-én gyilkosság áldozata lett. (az ügyet felfügesztették)

Édesapám Felipe García, született: 1976. november 6-án Párizsban, Francia és Spanyol állampolgárságú, 2002. augusztus 4-én gyilkosság áldozata lett. (az ügyet felfüggesztették)