2013. december 30., hétfő

2. fejezet: Márvány és liliom

Egy nap, ami úgy indult, mint az összes eddigi. Espi a temetőbe ment, szüleihez. Reggel mikor felkelt nem sejtette, hogy olyasvalakivel találkozik, aki kétes gondolatokat ébreszt benne. Egy olyasvalakivel, aki ismeri őt akár a tenyerét, ám mégsem találkoztak soha. Hátborzongató és mégis hívogató. Ami viszont még Espit is megdöbbentette, az az, hogy egy pillanatra vissza hozta a régmúlt szép emlékeket.

2013. május 8., szerda

1. fejezet: A legjobb barát

Espi-t sok sok év után is gyötrik a fájó emlékek és rabságban tartják a lidérces álmok. Teljesen magába fordult, a régen sokat mosolygó, kacagó kislány, aki mára már majdhogynem felnőtt nő lett. Egyetlen egy barátja van akivel némi képen beszélget. Az intézetben sokak rebesgetik, hogy több van köztük, mint puszta testvéri szeretet, ám ez korán sem igaz.


Prológus: A múlt

A múlt, ahol minden kezdődött. Egy család, ami nehézségek során küzdötte át magát és mégsem lehettek boldogok együtt, mert a sors más utat rendelt nekik. És egy tragédia ami örökre megváltoztatott egy életet. A kislány, aki elvesztette mindenét, még a mosolyát is.