5. fejezet: Gyönyörű vagy

Az érzéseket, érzelmeket bármi kiválthatja, legyen az jó vagy rossz, szomorú, vagy boldog. Mindenre reagálunk valahogy. Akarva vagy akaratlan, az már más. Nem mi határozzuk meg a jövőt. Hiszen minden olyan, mint egy kártyajáték. A pakli adott, de te döntöd el, hogy mikor mit raksz, dobsz, de a húzáshoz szerencse is kell. Néha a döntések jók, ám néha rosszak. Mindenki hibázik, akár szándékosan, akár tudat alatt. A következményeket, pedig el kell viselni, ha akarod, ha nem.

Időpont: 2011. augusztus 19.

Helyszín: Rozoga kastély

Jegyző: Esperanza Garzía

Természetesen, ahogyan sejtettem ismét egy rakat ajándékot hozott nekem. Egy hegynyi doboz várt a kitakarított szobámban. Azokban minden volt, amit eddig, csak kirakatokban láttam. Estélyi és koktél ruha, ékszerek, kiegészítők, táskák, cipők. Persze rögtön rávágtam, hogy nem ezt nem fogadom el, azonban addig nyúzott, amíg meg nem állapodtam vele. Fő a kompromisszum kötés. Minden egyes ruhadarabot fel kellett próbálnom és utána dönthettem, hogy melyiket tartom meg.

Átvittük a szobámba a szatyrokat, és dobozokat. Idő közben elgondolkoztam azon, hogy vajon, miért vásárolt nekem ennyi cuccot. Ráadásul ilyeneket. Hová venném fel? Majd később megkérdezem tőle. 

A szobának egymás mellett volt és egy ajtó is volt a kettő között. Ezeket a helységeket takarítottuk ki, de azért koránt sem mondhatóak tökéletesen tisztának. Minden csomagot az ágyra raktunk, majd bizonytalanul bontogatni kezdtem őket. Kívülről, talán úgy néztem ki, mind aki zavarban van. Egy részről végül is igaz volt az előbb említett érzés, mivel nem tudtam mit kezdeni a ruhákkal, cipőkkel és a többi bontatlan csomaggal. Sohasem volt ennyi és ilyen fajta ruha előttem. Mellém lépett és pakolni kezdett. Egymás után bontogatta a dobozokat, keresgélt a papírtáskákban. Egy ideig próbáltam úgy tenni, mintha én is keresgélnék valamit, de aztán feladtam és hagytam, hogy ő válogasson. Leültem az ágy szélére és arcát figyeltem. Kis mosoly terült el rajta, azonban azt nem tudtam megállapítani, hogy miért, majd lenéztem a dobozokban ide oda szaladgáló kezeire és belepirultam.

Már vagy öt fajta ruha összeállítás volt külön rakva, ám nem csak ruha, cipő, de még fehérnemű is társult mindegyik darabhoz. Ezzel még nem is lett volna baj, de amilyenek voltak, abba pirultam bele. Az összes tanga volt hozzá illő melltartóval, csipkés, némelyik átlátszó, fehér, vörös, olajzöld és többségében fekete. Pár perc múlva abba hagyta a dobozokban való matatást.

-Ezeket próbáld fel. -mosolygott.

Kicsit megszeppenve felálltam, majd oda mentem az első ruha összeállításhoz. Egy rövid fekete koktélruha volt. Felső része garbós volt tiszta csipke, egy szürke gyöngyökkel televarrt övrész, majd sima egyszerű szoknya. Levettem pólóm, kopott tornacipőm és nadrágom, majd mikor kezdtem volna felvenni a ruhát Ian megszólalt.

-A többit is cseréld át. -mosolygott úgy, ahogyan szokott és közben szeme végigpásztázott rajtam.

Különösebben nem jöttem volna zavarba, hiszen Ju-val laktam egy szobában, már jó rég óta és előtte öltöztem. Azonban, ahogyan tekintetét éreztem magamon, ahogyan végig siklik és némi csillanást is felfedeztem acélszürke szemeiben. Mikor láttam, hogy továbbra is csak néz és nem mozdul megszólaltam.

-Elfordulnál légy szíves?

Csak nevetett, majd hátat fordított. Neki álltam átcserélni a ruhához kirakott pánt nélküli fekete csipkés együttesre, aminek bugyija, majdnem teljesen átlátszott, hátulján meg csak egy kis háromszögben volt tüll. Felvettem a ruhát is, de hátán a cipzárt nem sikerült felhúznom, bárhogy próbálkoztam, nem értem le. Dorian-hez sétáltam, majd megkopogtattam vállát és hátat fordítottam neki.

-Segítenél?

Nem válaszolt, azonban érdes kezeit hamarosan megéreztem hátamon, ahogyan összehúzza az anyagot és végig simít rajta, miközben húzza fel a cipzárt. Tiszta libabőr lettem érintése nyomán. Egyik kezével nyakamon és arcom vonalán, másikkal derekamon simított végig. Most vettem csak észre, hogy pontosan szemben állunk a tükörrel. Dorian fejét kissé oldalra billentve kémlelt a tükörben. Fejem búbja éppen álla alá ért. Nyakamon lévő kezével össze fogta hosszú egyenes hajam egy lófarokba.

-Hol a cipőd kicsi lány? -kérdezte, de csak később jutott el agyamig, annyira elvesztem érintésében.

-Ömmm... -mentem vissza az ágyhoz, ahol hagytam és nem is ok nélkül. -Én ebben nem tudok járni. -suttogtam, kezemben a minimum 15 centis cipővel.

-Annyi baj legyen, azért próbáld meg.

Felhúzom lábamra.Kényelmetlen és furcsa érzés. Rettentően instabilnak érzem magam. Angyalomra nézek, akinek nem tudok olvasni arckifejezésén. Óvatosan előre lépek, de alig fél centit sikerül és így is meg kell kapaszkodnom az ágy rúdjában, hogy ne essek el. Nehezebb, mint gondoltam. Sokszor láttam nőket az utcán magas sarkúban, de ők úgy jártak benne, mintha a testük része lenne. Mély levegőt vettem és kihúztam magam. Csak egy lépés és már ott is vagyok Ian-nél. Nem nagy táv. Gyerünk Espi menni fog. Léptem egyet, azonban nem nagy sikerrel. Megbotlottam a saját lábammal és biztos úgy nyúltam volna el a padlón, mint egy döglött béka, ha Ian nem kap el. Így egyenest a karjaiba zuhantam.

-Köszi. -segített egyenesbe állni.

-Ezzel még lesz egy kis dolgunk. -mosolyodott el, amitől elöntötte a forróság az arcom.

Már a nyolcadik Angyalféle összeállítást próbáltam fel és mindegyikhez magas sarkú párosult. Kettőt sikerült leselejteznem, de sajnos a többi maradt. Ugyan ötletem sem volt, hogy hová veszem majd fel ezeket a ruhákat. Tényleg hová is?

-Miért kellenek ezek a ruhák? Nem tudom sehová sem felvenni, elvégre nem is megyek sehová. -kérdeztem, miközben a ruhám cipzárját húzta fel.

-Lesz rá alkalmad. -nézett rám a tükörben. -Gyönyörű vagy. Ez pont megfelelő holnapra. -biccentette oldalra fejét és nézett végig rajtam.

Kezei derekamon pihentek. Azonban arról szó sem lehetett, hogy ezt a ruhát én bárhová is felvegyem. Majdhogynem meztelen vagyok. Már nem csak a lelkemben lévő nagylány, hanem a kicsi is kiabál velem. Bármelyik ruhát hajlandó lennék felvenni, de ezt soha. Még azt hagyján, a fenekem fél centi híján nem látszik ki, de a teteje annyira kivágott, hogy melltartót sem vehetek alá.

-Elpirultál és rágcsálod a szád. -szakított ki gondolataimból.

Felkapom szemem és a tükörbe nézek. Arcomon az izmok megfeszülnek. Most vettem csak észre, hogy keze, ami pár pillanattal ezelőtt, még derekamon pihent, most oldalamat cirógatja, másik, pedig nyakamon van. Belső nagylányom elkiáltja magát: Fuss! és most az egyszer hallgatok rá. Hirtelen mozdulok. Érzem, ahogyan keze lecsúszik testemről, ám egy valamit kihagytam a számításból. Magas sarkú van rajtam. Bokám megbicsaklott és már zuhanok is. Sikítani próbálok, de valami elnyomja hangom. Kinyitom össze szorított szemem. Erős karok fonódnak a derekamra, ezzel megakadályozva, hogy padlót érjek. Kemény követelőző ajkak szorulnak szájra, tompítva hangom. Dorian közvetlenül előttem és csókol. Kezemmel nyakát és vállát ölelem. Ám mikor rádöbbentem, hogy mi is történik mellkasára csúsztatom és ellököm magamtól. Hátam a kemény parkettának ütődik. Felnézek. Már értem miért találta a bennem lakozó nagylány ijesztőnek. Úgy magasodik fölém, akár egy óriás. A félhomályban ami időközben a szobára telepedett mintha látni vélném a fekete angyal szárnyakat mögötte. Ijesztő, mégis furcsán hívogató. Ülő helyzetbe tornászom magam.

-Ha menekülni akarsz, akkor menj. Most még elengedlek. -guggol le.

Szemébe nézek és elveszek benne. Mintha füst kavarogna acél szürke szemében.

-Nem akarok menekülni. -suttogom.

-Akkor, miért csináltad ezt? -kérdezi az előbbiekre visszautalva.

-Megijesztettél.

-Értem. -tűri ki arcomból a bele lógó hajtincset. -Gondolom nem kényelmes a padló. -fogja meg kezem és felhúz.

Nem tudok mit mondani, csak nézek rá. Mögém sétál és lehúzza a cipzárt. Időben reagálok és elkapom a ruha elejét, mielőtt az leesne. Érdes kezének érintését érzem nyakamon, ahogyan félre túri hajam, majd forró leheletét.

-Ezt a ruhát tedd a székre, holnap ebben leszel. Odalent várlak. Ebben a cipőben gyere. -mutat lábamra, majd kimegy a szobából és becsukja maga mögött az ajtót.

Észre sem vettem, de azóta nem vettem levegőt, amióta felhúzott a földről. Sóhaj szakad fel torkomon. Kilépek a cipőből, majd lezuttyanok az ágyra. Keverednek bennem a gondolatok. Szinte bele szédülök. Lehet tényleg vissza kéne mennem Perla-ba és esdekelve bocsánatot kérni Ju-tól. Tényleg, mi lehet vele? Amióta itt vagyok teljesen megváltoztam. Nem mentem el szüleimhez, nem érdekel a legjobb barátom. Mi lett velem? És egyáltalán hol van az az itt? Öntudatlan végig húzom ujjam ajkamon, ahol megérintett. Hiányzik. Már most.

Átvettem ruhámat egy rövid nadrágra és egy sima pólóra, mert így is vert a víz annyira melegem volt. Kezembe fogtam az átkozott cipőket és lementem a nappalinak mondott helységbe.

A bárpultnál állt és a hirtelen felmérések alapján éppen kifosztott egy üveg barnás sárgásan csillogó üveget. Mikor észre vette, hogy leértem mellém sétált, megvárta amíg felhúzom a cipőt és mint aki egy gyereket tanít meg járni úgy jött mellettem, velem szemben, míg a végén már magamtól is meg tudtam állni és sétálni. Körben gyertyákat gyújtottunk, hogy lássunk valamit. A Hold fénye bevilágított a felső ablakon így szinte nappali homályba burkolózott a terem. (zene:http://www.youtube.com/watch?v=WTrSUexKajY) Táncolni kezdtünk, először én cipő nélkül. Majd mikor a lépéseket már nagyjából tudtam cipővel. Forogtunk a teremben. Kicsit hercegnőnek éreztem magam a magas márvány falak, a gyertyafény és Ian mellett, de rettentően kicsinek is. A zene lágy ritmust diktált. Ahogyan a zongora lassú és szomorú hangja szólt. Közben egy hegedű is becsatlakozott, ami mintha vigasztalni próbálná. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha nem is a lejátszóból, hanem a szívemből szólna ez a dal. Végig arcát figyeltem. Szemét, amiből eltűnt a kavargó füst és helyére csillogó mélység költözött. Határozottan vezetett. Arca vonásai kifürkészhetetlenek voltak. Szénfekete haja kócosan lógott homlokába. Meg akartam érinteni. Bizonytalanul
csúsztattam ujjaim rendezetlen fürtjei közé. Szemei szemeimbe mélyedtek.

Mintha csak most vette volna csak észre, hogy itt vagyok előtte. Elengedte kezem és derekamat fogta meg mind két kezével. Közelebb húzott magához. Fekete ingén keresztül szinte éreztem szívdobbanásait, ahogyan mellkasunk összeért. Egy pillanatig, mozdulatlanul álltunk és néztük egymást, majd ajkaink össze szorultak. Minden vele kapcsolatban érzett kétségem szerte foszlott. Csak ő és én. Nyelve utat tört számba. Nagyon jó érzés volt. Keze derekamról pólóm alá csúszott. Érdes keze végig simított oldalamon. Levette pólómat és most így szorított magához. Gerincemen végig futott a borzongás, ahogyan végig simított rajta. Lélegzésem felgyorsult. Nyakamat kezdte csókolgatni végig vállamon, majd mikor a pánthoz ért megállt. Bele akasztotta ujját és letűrte mind a két oldalon.

-Ne. -sóhajtottam, de mintha meg sem hallotta volna.

Eltoltam magamtól, ahogyan a vészcsengő megszólalt bennem. És az ujjongó kislány csalódva vágta be a durcát, míg a nagylány azzal a bizonyos 'Végre megjött az esze.' arckifejezést öltve nézett rám.

Dorian értetlenül nézett rám, azonban szemében más is volt, de nem tudtam, mi lehet az. Megigazítottam melltartóm pántjait és pólómat felkapva rohantam fel az emeleti szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót. Lefeküdtem az ágyra, majd a sötét plafont bámulva nyomott el az álom és nem is sejtettem, hogy a holnapi nappal egy új eddig számomra ismeretlen réteg tagjává kell válnom.